Az emberi gyermekgondozásban a csecsemő testen történő hordozása, vagyis az ölben tartás, a háton hordozás és a különféle hordozóeszközök használata világszerte sajátos formákban alakult ki, szorosan kapcsolódva az adott térség mindennapi életéhez, munkavégzéséhez, éghajlatához és eszközkultúrájához.
Japánban az onbu, vagyis a magasan, háton történő hordozás régóta elterjedt módja annak, hogy a gyermekgondozás és a mindennapi munka ugyanazon a testen, egyszerre valósuljon meg. Ehhez a helyi környezethez alkalmazkodó eszközök is kialakultak, például a kumamotói Amakusa vidékén használt mokko, vagy az izumói kooi-obi, azaz gyermekhordozó öv. Ezek formájukban eltérnek más régiók eszközeitől, mégis mindegyik azt mutatja, hogyan alkalmazkodik a gyermekgondozás egy adott társadalmi környezethez.

Az előadás a japán ölben tartást és onbut az ökológiai pszichológia szemszögéből vizsgálja, vagyis abból a kölcsönös kapcsolatból kiindulva, amely az észlelés és a környezetből érkező információ között fennáll.
Elsőként mai, első gyermeküket nevelő családok folyamatos, 24 órás viselkedési megfigyelései alapján mutatom be, hogy a csecsemő a nap jelentős részét valakinek a karjában tölti. Az esti családi élet során a családtagok egymásnak adják át a babát, létrehozva azt, amit az „ölben tartás stafétájának” nevezek. Így a gondoskodás megosztott, együttműködésen alapuló formája alakul ki.

Másodikként mozgáselemzések segítségével mutatom be, hogy a különféle hordozóeszközök szerkezete és a textil által biztosított szabadság miként befolyásolja a gondozó és a csecsemő közötti közelséget, mozgásokat és tekintetirányt.

Az adatok nem egy pusztán passzívan hordozott csecsemőt mutatnak. A baba a gondozó testének és a hordozóeszköznek a támogatásával részt vesz a gondozó mozgásaiban és testhelyzet-változtatásaiban, miközben aktívan érzékeli a környezetből érkező információkat. Az onbu során kialakuló helyzet, amelyben a baba a gondozó válla fölött ugyanabba az irányba tekint, testi értelemben is közös teret hoz létre, amelyben a gondozó és a csecsemő együtt érzékeli a világot.
A hordozás, amelynek során a csecsemő az otthonon belül több gondozóval is kapcsolatba kerül, és a gondozóéval azonos nézőpontból érzékeli a környezetet, jóval több egyszerű közlekedési módnál. A baba számára ez a társadalomba való belépés első lépéseként is értelmezhető: felismeri, hogy a világot másokkal együtt osztja meg, először a családján belül, majd aktívan kapcsolódni kezd ehhez a közös világhoz.